2014. július 15., kedd

Kovászos öregtészta

Készítettem már párszor kovásszal öregtésztát, de most ahogy keresgéltem itt a blogban, rájöttem, hogy nem írtam le. Roppant egyszerű az elkészítése, csupán jó erős, aktív kovász szükséges hozzá. A kovász neveléséről itt olvashatsz bővebben.

Ha nincs friss, csak alvó kovászunk a hűtőben, azt remekül fel lehet kelteni: kivétel után jól felkvarni, hozzáadni 10-10 dkg rozslisztet és vizet, alaposan elkeverni, állandó hőmérsékleten állni hagyni letakarva, 12 óra múlva kettévenni, mindkettőt a fenti módon megetetni, és újabb 12 órára letakarva állni hagyni. Fontos a nagyjából állandó hőmérséklet, így én vagy a kikapcsolt sütőbe, vagy a mikróba teszem ilyenkor a kovászokat.

Hozzávalók:

- 250-300 gr AKTÍV rozsKOVÁSZ
- 500 gr BL80 kenyérliszt
- kb. 300 ml víz

A hozzávalókat a dagasztógép üstjébe mérem, és hagyom, hogy tegye a masina a dolgát, nagyjából 10 percig dagaszt a gép. Mikor kész (ne legyen túl ragadós a tészta, de túl kemény sem - kicsit lisztezgethetjük, hogy ne ragadjon - az öregtésztásodás ideje alatt úgyis kissé lágyul), kiveszem, és lezárható tetejű műanyag tálba teszem (én most éppen egy 2 kilós savanyúságvödörbe) és 10-12 órán keresztül a konyhapulton hagyom.

Nekem reggelre gyakorlatilag kifolyt a vödörből, és gyönyörű, lyukacsos szerkezete lett.



Ezzel a kovászos öregtésztával már tudunk kenyeret sütni....pontosan ugyanaz a menete a továbbiakban, mint amikor az élesztős öregtésztával sütünk.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Szila! Az 1914 július 15-i bejegyzésével kapcsolatban szeretnék kérdezni.
    Kezdő kenyérsütő vagyok, eddig kovászos kenyereket sütődtem, anyakovászt etetgetek, hütőben tárolók és abból aktívkovászt készítek a kenyérsütés előtt.
    Mivel 2 hónapig elutazom és nem tudom etetgetni a kovászom, arra gondoltam hogy az általam nevezett anyakovászból készítenék öregtésztát amit lefagyasztanék hogy hazautazásom után használható legyen. Az Ön bejegyzésében erről olvastam de nem minden világos számomra, éspedig: mit jelent az alvó kovász amit a hütőben tárol? Abból mennyit vegyit össze 10 dkg rozs liszttel és 10 dkg vízzel, majd a szétválasztás és újra etetés után lesz 25-30 dkg kovász amit használ az öregtészta készítéséhez?
    Utolsó kérdésem, hogy az így elkészített öregtésztán kívül kell friss élesztőt is tenni a kenyérhez?
    Köszönöm válaszát, nagy segítséget adna nekem! Üdvözlettel, Mária

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mária! MInden bizonnyal 2014-et szeretett volna írni :). Igen, az alvó kovászon azt értem, hogy a hűtőben tartom. 10 dekányi kovászt veszek ki és vegyítem 10-10 deka rozsliszttel és vízzel, majd mikor ismét ketté veszem, akkor lemérem a fél adagot, és annak megfelelő mennyiségű vizet és lisztet teszek hozzá. Teljesen úgy kezeltem a kovászos öregtésztát, mint a sima (élesztős) öregtésztát, úgyhogy igen, ment élesztő a kenyér tésztájába a dagasztáskor.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Szila gyors válaszát! Igen 2014-et szerettem volna írni, sajnos a FB kijavítja a szavakat, nagyon nehezen lehet írni!
    Valamit még mindig nem értek jól, a régi kovász etetése utan miért kell felezni a mennyiségét? És ha felezem mindkettőt egyformán kell újra etetni? Majd mindkettőt felhasználni az öregtésztához,így lesz a 250-300g?
    Mi az elfelezésnek a lényege?
    Elnézést kérek a tudatlanságom miatt!
    Üdvözlettel, Máriá.

    VálaszTörlés