2010. november 30., kedd

Pita

Limaránál lábatlankodtam és ott találtam rá a pita receptjére és egyszeriben bevillant, hogy anno középiskolásan mennyi pitát/falafelt ettünk mi ebédszünetben a Keletinél.....

Pita tészta:
  • 3 dl langyos víz
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olívaolaj
  • 50 dkg liszt (grahamliszt)
  • 1 tk. cukor
  • 3 dkg élesztő
A hozzávalókból kissé lágyabb tésztát dagasztok, majd hagyom duplájára kelni. Kb. 45-60 perc kell neki. Ezután 8 egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, hagyom 5-10 percig pihenni. Ezalatt a sikérszálak ismét megnyúlnak, így könnyebb nyújtani őket. Ovális vagy kerek formákat készítek belőlük, olyan 2-3 mm vastagokat. Ruhával letakarva hagyom őket 30 percig pihenni. Előmelegítem a sütőt 220 fokra. A sütő rácsán sütöm őket, nem tepsin, egyszerre 2-3 darab fér el. 5-6 perc sütés elég nekik.

Öntet:
  • 2 pohár joghurt
  • csipet só
  • bors
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • citromlé ízlés szerint
  • apróra vágott petrezselyemzöld, korianderzöld
  • chili, aki szereti
  • lilahagyma vékonyra karikázva (aki bírja)
A húst és a zöldségeket azért nem írom le, mert egyrészt egyértelmű, másrészt egye mindenki ízlése szerint elkészítve.

Ha jól emlékszem még, valamiféle csicseriborsó gombóckákkal ettük mi a pitát régesrégesrégen.....

2010. november 27., szombat

Sós-vajas kiflik


Vágytam valami kiflire, de valami másra, újra......nem a hagyományosra.......a következő receptet találtam és készítettem el:

Kis cukrot és 5 dkg élesztőt kevés langyos tejben megfuttatunk (a recepthez összesen 4 dl langyos tej kell), majd hozzákeverjük 70 dkg liszthez, amihez még adunk 1 db tojást és 1 dl olajat. Dagasztógéppel jól kidolgozzuk és kilenc nagyjából egyenlő részre osztjuk és kerek formára, vékonyan kinyújtjuk. Meggyorsítja a munkánkat, ha mind a kilenc lapot kinyújtjuk, és lisztezve egymásra tesszük őket, hogy ne ragadjanak össze. 25 dkg lágy vajat kikeverünk 1 evőkanál sóval és gondolatban elosztjuk hat felé....leterítjük az első kinyújtott tésztalapot, megkenjük a vaj egyhatodával, rátesszük a másikat, megint megkenjük vajjal. Mikor három lap van egymáson, 8 felé vágjuk a kört és kifli formára feltekerjük. A további hat lappal ugyanígy járunk el. A kifliket egy tepsibe tesszük (nem kell kivajazni, épp elég van a kifliben is) és előmelegített sütőben (kb. 200 °-on 15-20 percig, vagy amíg szép piros nem lesz) sütjük. Bármivel kínálhatjuk.....én még melegen ettem, isteni volt......hmmmmmmmmmmmmmm........

"Thai" tészta


Csak úgy, a plázás thai kajás élmények emlékei után, kútfőből készítettem ma ebédre thai tésztát. Nekem ízre nagyon tetszett, bár a szójaszósz nem sötétítette be az ételt úgy, mint ahogy szerettem volna.

Én így készítettem:

Megpucoltam egy répát és próbáltam dupla gyufaszálnyi (eredetileg simán csak gyufaszálnyi akart lenni, de aztán rájöttem, hogy nekem az nem megy) darabokra vágni. Egy kis darabka édes káposztát is feldaraboltam. Az olajat wok serpenyőben jól felhevítettem, beledobtam a répát, pirítottam, majd hozzáadtam a káposztát is, kicsit pirítottam őket együtt is, aztán félretettem. Másik wok serpenyő híján egy ikeás serpenyőben az olajat jól felforrósítottam, beletettem 1-2 ek wok fűszerkeveréket, pirítottam egy kicsit és beletettem az apró kockákra felvágott csirkemellet (1 egész csirkemellet), ráöntöttem 4 ek szójaszószt, kicsit pirítottam együtt így is, ja és 3-4 apróra vágott fokhagymát is adtam a végén még hozzá.......Aztán egy hatalmas keverőtálba öntöttem a húst és a zöldségeket, és a kifőtt tésztát kicsit megpirítottam a hús megmaradt zsíradékján és hozzákevertem a zöldséges húshoz. És kész is:)


2010. november 23., kedd

Lasagne

Eddig mindig a bolti verziót ettük belőle zöldséges/húsos változatban. Ma kitaláltam, hogy akkor én csinálnék friss, házi tésztából lasagne-t. Elég bátor vállalkozás volt a részemről, pláne úgy, hogy három hisztis gyerek ugrál körbe, hogy ők utálják a lasagne-t és inkább vajas pirítóst ennének...........itt elkezdtem magamban ezerig számolni...

szóval a lasagne tésztája: 2 db tojást és 20 deka lisztet jól összegyurmáztam és a tésztanyújtó gép segítségével szép, vékony lapokat készítettem.

szósz: kis olíva olajon megpirítottam a durván felkockázott hagymát, rádobtam a darált sertéshúst, és összepirítottam őket. Aztán ment bele az előzőleg kockákra vágott, besózott padlizsán és a durvára reszelt sárgarépa. Természetesen fűszereztem (só, bors, fokhagyma, bazsalikom). Miután rotyogott a mártás, azért csak előkaptam egy szakácskönyvet (most épp Jamie Olivert) és megnéztem, hogy mégis hogy kell csinálni a lasagnet:). Hát...nem pont úgy készítettem, de azt hiszem, ez nem lesz gond.......viszont az ő receptjében láttam, hogy besamel mártást is használ, így azt is csináltam gyorsan (2 ek vaj + 2 ek liszt + fél liter tej).

Na, beraktam a sütőbe. Fotók lesznek, ha kész a vacsi:)

2010. november 21., vasárnap

Vajas burgonya


Régen anyukám sokszor főzött nekünk vacsorára főtt krumplit, amit sóval és vajjal (igazi vajjal) ettünk...amikor mostanában valamihez krumplit főzök, kikapkodok pár darabot a főzővízből, és kicsit megsózom, megvajazom és ...........hmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.

Most épp a krumplifőzelék fő, és ebből is kivettem pár tesztkrumplit, hogy megfőtt-e már...és ha már kivettem.....

2010. november 20., szombat

Intelligens krémes


Márti barátnőm receptje alapján készült ez a csoda, ami gyakorlatilag egy sütibe zárt madártej:)

8 tojás sárgáját + 30 dkg cukrot + 15 dkg lágy vajat kikeverünk, hozzáadunk apránként 10 evőkanál lisztet + 6 csomag vaníliás cukrot + 1 liter (!) tejet és a végén a 8 tojásfehérjéből vert habot beleforgatjuk a cukros-vajas masszába. Tepsibe tesszük, tepsit a hideg sütőbe. 230°-on 15 percig sütjük, majd levesszük 120°-ra és úgy sütjük még egy órát. Sütés közben TILOS kinyitni a sütő ajtaját. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, sokkal könnyebb lesz szeletelni. Olyan hamar el fog fogyni, hogy a legjobb, ha már előre kimenekítünk magunknak egy tányérka sütit.....:)))))))))))

Pelmenyi

A héten a véletlenül belepillantottam a Vacsoracsatába, és pont Ábel Anita főzött orosz kajákat, és köztük volt a pelmenyi is....rögtön eszembe jutott, hogy van nekem egy kedvenc barátnőm, akik nagyon sokat éltek kint, és hát náluk is ettem én ilyen töltött batyukákat..........így rögtön elkezdtem a kutatómunkát, hogy hol is szerezhetnék ilyen formát be, és hogy milyen receptek vannak.....

Találtam is egyet, amit ma elkészítettem, és bátran állítom, hogy jól sikerült, annak ellenére, hogy elég macerás meló.

Hozzávalók a töltelékhez: 40 dkg darált hús (vegyesen disznó és marha), 1 kis fej hagyma, só, bors, fokhagyma

Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, 4 tojás

Továbbá elengedhetetlen eszköz a forma, aminek a segítségével igencsak megkönnyíthető a munkák, egyszerre 37 db batyukát lehet készíteni vele.




Elkészítése:
A darált húst összekeverjük a durvára őrölt fekete borssal, a finomra reszelt hagymával, sóval és egy kis fokhagymát is tehetünk bele, ha ez megvan, kicsit pihentessük a tölteléket, míg elkészül a tészta. A tésztához 40 dkg liszthez 4 db tojást használunk, ezt is pihentetjük kicsit. A tésztát négy részre osztjuk, és mindegyik kis bucikát kb. akkorára nyújtjuk, mint amekkorát a forma megkíván. A kis mélyedésekbe kiskanál segítségével halmocskákat rakunk, majd egy másik, szintén kinyújtott tésztalappal befedjük, finoman rányomkodjuk, és sodrófa segítségével átnyomjuk a lyukon a tésztát.

Forrásban levő, sóval, egész borssal és babérlevéllel ízesített vízbe dobáljuk a batyukat, és készre főzzük.

Tálaláskor a tányér aljára vajat teszünk, arra szedjük a forró, kifőtt batyukat..........ízlés szerinti szósszal tálaljuk és jó étvággyal elfogyasztjuk. Mi kis ecettel és tejföllel ettük. Még a vendégkislánynak is ízlett, aki nálunk volt:)))).




Sütőtökből krémleves


Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban milyen viszonyban voltam a sütőtökkel, de azt tudom, hogy mikor a kislányom (majd később a kisfiam) hozzátáplálását elkezdtük, az elsők közt volt a sütőtök és mindkét gyerekem imádta...olyannyira, hogy már szép, narancsos árnyalatú volt a bőrük is tőle:)))

A sütőtökhöz való hozzáállásuk azóta sem változott, itthon mégis most ettek először sütőtökből készült krémlevest, ami nagyon ízlett nekik.

Hozzávalók:
sütőtök, 1 hagyma durvára vágva, 25 dkg bacon kockára vágva, 1 tk curry, 3 leveskocka, fél csésze tejszín, fél csésze tejföl.

A sütőtököt (annyit, amennyit kb. 1.5-2 l víz ellep) hámozzuk meg és vágjuk kb. 2x2cm-es kockákra, tegyük egy lábasba, adjuk hozzá a durvára vágott hagymát, a felkockázott bacont, curryt, húsleveskockákat, majd öntsük fel vízzel, hogy vékonyan ellepje. Forraljuk fel, forrás után kb. 20 percig még főzzük közepes lángon. Turmixoljuk össze, adjuk hozzá a tejszínt és a tejfölt, amikkel még egyszer turmixoljuk át. Forrón tálaljuk tört fekete borssal, pirított tökmaggal/pirítóssal.

2010. november 2., kedd

Szilvalekvár


Egy kiló szilvához fél kiló cukrot javasolt az utcánk elején lakó Vilma néni, az első adagot így is főztem, de mivel a mi szánknak kissé édesnek bizonyult, így a következő adag készítésénél már csak kb. 25 dkg cukor ment bele.

Szóval úgy készült, hogy megmostam alaposan a finom, édes, érett szilvát, kimagoztam és egy nagy, fedővel zárható tálba tettem. Rászórtam a kilónként 25 dkg cukrot, 3 db szegfűszeget és egy pici egész fahéjat. lefedtem a tálat és éjszakára állni hagytam (vagy másnap délutánig).

Főzés előtt kivettem a fahéjdarabokat, szegfűszeget és ecettel kiöblített lábosban nekiálltam kis lángon főzni. Amikor szépen szétmállott a szilva, turmixgéppel összemixeltem és még addig főztem, míg be nem sűrűsödött szépen. Tiszta üvegbe tettem, a tetejére pici szalicilt szórtam és apát megkértem, hogy a szintén tiszta fedőt alaposan csavarjam rá. Párnák közé tettem, ahol a teljes kihűlésig álltak, majd száraz, hűvös helyre kerültek. (Nagyon finom lett, így gyorsan fogy....a gyerekek imádják a lekvárt amúgy is szerencsére)

2010. november 1., hétfő

Pizza

Hozzávalók:

1 kg liszt
30 g só
30 g cukor
30 g friss élesztő
565 ml víz
2 ek olívaolaj

az egészet betenni a kenyérsütőgépbe, tésztaprogramra állítani, és dolgoztatni jól a masinát. Ha kész a tészta, darabokra osztani, kinyújtani, beletenni a pizzatepsibe, megkenni szósszal (én a Jamie féle házi ketcup-ommal kentem meg), megrakni finomságokkal és mehet is a sütőbe...kb. 15-20 perc alatt kész.

Nekem fél kilóból 2 db kb. 33 centis pizza jött ki....

Fehér kenyér



Tegnap láttam a tv-ben Rachel Allen műsorát, és ott készítették el ezt a kenyérkét.

Hozzávalók:
750 gr liszt
4 ek olivaolaj
2 tk cukor
2 tk só
20 gr élesztő

1.5 dl testhőmérsékletű vízben az élesztőt keverjük el a cukorral együtt, adjunk kis lisztet hozzá és meleg helyen hagyjuk állni max. 15 percet. A lisztet keverjük el a sóval. Az élesztős léhez keverjük a 4 ek olivaolajat, majd egészítsük ki még langyos vízzel úgy, hogy kb. 4-4.2 dl folyadékot kapjunk. Dagasztógéppel az egészet jól kikeverni, ha benyomva visszaugrik a tészta, akkor jó. Folpackkal letakart tálban kb. két órát állni hagyni, jól kinyomkodni a levegőt és aztán formázni.
A tészta alkalmas zsömle készítésére is, de kenyeret is éppúgy formázhatunk belőle. Sütés előtt pihentessük még kevés ideig, majd dugjuk előmelegített sütőbe (220°). A teljes sütési idő kb. 45 perc, a sütési idő felénél kb. vegyük vissza 200°-ra a sütőt.

Ha elkészült a remekmű, akkor még várjunk legalább 10-15 percet, míg megkóstoljuk :))))))))))!

Képeket is hozok majd, mert egyelőre még a kelési fázisnál tartok...



Idesütök-főzök............

Gondoltam, hogy konyhai tevékenykedéseimet megörökítem.........