2011. május 2., hétfő

Tuniszi horgolás 1. - alapok

A tuniszi horgolás alapmintája:

kellő hosszúságú láncszemsort készítünk, és visszafelé (balra haladva) a második láncszemen áthúzzuk a fonalat, és ezt tesszük minden láncszemmel, míg a végéig nem érünk, így lesznek szép kis hurkocskák a horgolótűnkön.



Visszafelé (jobbra haladva) le kell horgoljuk ezeket a hurkocskákat, mégpedig úgy, hogy az első láncszemet egyedül hurkoljuk le (a fonalszálat áthúzva rajta), a többit pedig kettesével.



Így el is készült az alapsorunk, ami így néz ki:


Összefoglalva az eddigieket: láncszemek (jobbra haladva), hurkocskák (balra haladva), hurkocskák lehorgolása (jobbra haladva), ez a legfőbb különbség a sima és a tuniszi horgolás közt (hogy nem fordítgatjuk, felénk mindig a színe néz).

A következő sor megint a hurkocskák felszedéséből áll, az alap tuniszi öltésnél ez úgy néz ki, hogy, ahogy a képen is látszik, ott vannak azok a kis függőleges vonalkák, azok alatt kell egyesével átnyúlni úgy, hogy tkp. felhúzzuk azt a kis vonalat alányúlunk (de nem átnyúlunk rajta) és alatta áthúzzuk a fonalat, így meg is van az első hurkocska, és így folytatjuk tovább.




Egy pár sorral tovább már így néz ki az alap tuniszi öltésünk:



Hurkok lehorgolása (első szem egyedül, aztán kettesével):



És még egy pár sorral tovább már ilyen a mintánk:




A tuniszi horgolótű egy hosszú horgolótű, csak egy kis gömb van a végén, de van egy olyan változata is, hogy a horgolótű végén egy flexibilis zsinórféle/damil van, aminek a végén ott a gömböcke. Úgy gondolom, hogy nem feltétlen muszáj a tuniszi horgolótű, amíg gyakoroljuk ezt a technikát, mert eleinte úgyis csak kisebb darabokat készítünk, azok pedig az egészen kis végű tűn, vagy a normális horgolótűn is elférnek.

Remélem, hogy érthetően írtam le a dolgokat, ha nem, szóljatok, megpróbálom átfogalmazni:).

Jó munkát mindenkinek a tuniszihoz!!!!

Legközelebb egy újabb öltést mutatok be:).




3 megjegyzés:

  1. Hú, izgi! Egyelőre maradok a simánál:)

    VálaszTörlés
  2. Ez szuper!
    Eddig nem tudtam megcsinálni, mert nekem látnom kell, hogyan is készül, nem elég leírva. Hiába no, vizuális típus vagyok!
    Köszönöm! Amint időm engedi, ki is próbálom!!!

    VálaszTörlés
  3. Én is most tanulom csak, és ilyen kis blokkocskákat csinálok, majd visszabontom jól és újat gyakorlok.

    VálaszTörlés